Találkoztam az ősi ellenségemmel. Élni hagytam, mert úgysem lesz sok ennivalója a toronyban.

Egy furcsa munkanapnak néztem ma elébe, amely kezdődött azzal, hogy az elég rossz időjárás miatt nem terveztünk sokáig dolgozni. Nos ez már le is csökkentette a munkaidőt valamennyivel. A reggeli megbeszélésen mondták, hogy a Deliverer (a szállítóhajó amely az úszó hotel és a Ventilátorok között ingázik) késni fog kb. egy délelőttöt, így a másik hajó fog minket kivinni, de meg kell várni, amíg a mechanikus csapatot kiszállítja, majd visszajön értünk, nem több fél óra az egész. Reggel 7 órakor nincs is jobb hír ennél. Persze akkor hozzám csak annyi jutott el, hogy van még idő meginni még 2 kávét. A hajó elindult fél nyolckor az első csapattal, de 8 óra helyett 10-re ért vissza. Abba sok kávé belefért. Elindultunk hát a hajóval, fedélzetén 2 külön csapat. Az út negyedénél valaki jelezte, hogy egy szerszámot bizony elfelejtett elhozni. Ekkor egy határozott megfordulással visszaindultunk a Hotelhoz. Ekkor már gyanús volt, hogy az amúgy sem hosszú napunkból sok idő fog elmenni feleslegesen. Szerszámot felvettük, útnak indultunk ismét, fél 11 felé.

A Kraken visszatért, és hihetetlen gyorsasággal elkezdte összeszerelni a ventilátorokat

Nem tudom elképzelni, hogy ez most kicsi vagy nagy hajónak minősül-e. A maga 90 kabinjával, és 2 műszakos beosztással, az a 2 hét amit itt kellene töltenem, nem is tűnik soknak.

Irány a tevezett turbina, amely mellett nem hogy nem állt meg, de még nem is lassított. A következő turbinánál megállt, és kirakta a csomagot, ami miatt visszafordultunk. Ezután elindult a következő felé, ahol a 2. csapat kiszállt. Összességében még egy fél óra csúszás után végre megérkeztünk, bedokkolt a hajó, amikor mondtuk neki hogy rossz turbinához hozott, mert ide csak délután kell jönnünk, először vissza kell menjünk az első tervezett turbinához. El is indultunk, amikor hívták a hajót, ha már ott jár, fel tudna-e venni néhány csomagot. Persze felvettük, és ezzel együtt a mechanikus csapat is csatlakozott hozzánk. Már indultunk volna dolgozni, amikor az egyik mechanikus csapattagnak vissza kellett mennie a turbinába, mert a mentőmellénye ott maradt. Ezek mind-mind ilyen értékes 10 percek, amik csak úgy repültek. Mire megérkeztünk majdnem dél volt, így határozottan neki is láttunk ebédelni, hiszen idő volt. Amíg a csapat egyik fele az ebédjével volt elfoglalva, köztük én is, a másik fele megcsinálta azt az egy órás munkát, ami miatt tulajdonképpen kijöttünk. Az idő közben jobbra fordult, így elindultunk a másik ventilátorhoz. Bennem volt egy gyanú hogy csak ebédelni jöttünk ki, aztán mehetünk is vissza a rossz idő miatt, de nem lett igazam, termékenyebb volt a nap, mint számítottam. A várt vihar közben tovább fejlődött, péntekre és szombatra fog tetőzni. Alapjaiban ezzel annyira nem lenne probléma, ha nem vasárnap mennék haza. Vagyis ha hiába van leszervezve minden (taxi, hotel, repjegy) ha a hajó nem tud kijönni értünk. Ha még egy hétig itt kell maradnom…

A 300 mm2-es főkábelek a gyűrűn kívül, a vezérlők belül. A Nacell-ből megyen lefelé a delej ezeken.

• Richie78 |

Egy csendes tájkép Walney-nál.

Túl vagyok a megfázáson, legalábbis eddig úgy tűnik. Többen mondták, hogy esetleg a légkondi a ludas. Azóta kikapcsolva tartom amikor a kabinban vagyok, mert nem szeretném még egyszer ezt az állapotot.

3 napos vihar miatti szünet után ma végre kimentünk dolgozni. Ez a kis pihenő jót tett a megfázás ellen, mert végre sikerült magam annyira kikúrálni, hogy többet tudtam mosolyogni munka közben, mint a Dánok. A hétre egész jó időt mondanak, bár így is csak néhány napot fogunk tudni dolgozni a rossz előrejelzések miatt. Most csak az a lényeg, hogy legkésőbb szombat délutánra jó idő legyen, különben nem jutok haza.

Igen, ismét szabadságra megyek, és érzem hogy ez a 3 hét hajón megviselt így elsőre. Bár egyenlőre le kell mondjak a 3 hétről, ugyanis több kolléga is felvetette, hogy szeretnének 2 hét munka után elmenni 1 hét szabadságra. Volt egy kis idő mire visszajött a döntés, de lényegében engedélyezték, így legközelebb mikor visszajövök, már csak 2 hétig maradok egyszerre, és utána haza. Arányaiban véve nem nyertem sokat, ugyanis a 3 hét munkához kaptam 7 tiszta nap szabadságot, a 2 héthez 5 tiszta nap dukál. A tiszta nap annyit jelent, hogy ezeket a napokat teljes egészében otthon töltöm. Ezen szabadság előtt és után van egy-egy utazónap, ami teljes egészében az utazásnak van szentelve, tehát csak és kizárólag a magyarországi iroda jóindulatán és jegyfoglalásán múlik hogy az utazónapok melyik szakában érek haza.

Többek gyanúját eloszlatva teszem közzé ezt a képet, jelezvén nem csak férfiak vannak a hajón. És a vacsora is finom volt.

Kezdem egy kicsit rosszul tolerálni, hogy akcentus miatti meg nem értésen felül, még az angol nyelvben használt szavak több jelentése is nehezíti a dolgom.

Nevezetesen most a címben is ismertetett „light” szóval gyűlt meg a bajom.

Befejeztem egy munkafázist, és kezdtem volna a következőt, amikor is szóltak. Ez annyiban merült ki, hogy a kolléga rám nézett és annyit mondott: „Lighting”

Ha valaki rákeres a szótárban erre a szóra, elég sok jelentéssel bír. Nekem az volt az eslő gondolatom, hogy már megint bekapcsolva maradt a fejlámpám, mert emiatt rengeteget baszogattak, hogy állandóan elfelejtkeztem róla. Kaptam is oda, és nem értettem, hogyan lehet bekapcsolva, mikor ma nem is használtam. Aztán beugrott, hogy ahol ők dolgoztak, ott néha szokott kelleni öngyújtó, mert a zsugorcsövet azzal melegítik rá a kábelre, és mivel senki sem dohányzik, gondolták megkérdezik tőlem, van-e esetleg nálam. Én persze bőszen próbáltam válaszolni, hogy nincs nálam. Majd harmadjára, mire elmondta: „Lighting”, esett csak le, hogy ő arról beszél, hogy kapjam össze magam, indulunk, mert villámlik. És vihar ideje, illetve villámlás gyanús időben nem szabad a tornyokban tartózkodni. Kicsit kiborultam, mire megértettem, de megértettem.

A kedvenc kávégépem, csak lenyomod a csapot, és már folyik is az isteni nedű, és ha fasza gyereknek érzed magad, mind az 5 liter a tiéd. Még nem voltam az.

Hamarjában össze is kaptam magam, mire leértem a hajó már úton volt értünk. Ezen a héten egy másik ember vezette a hajót. Kicsit amolyan suhancnak tűnt a gyerek, meg amolyan gyakorlatlannak. A hullámok elég nagynak bizonyultak, szóval nem volt könnyű dolga, hogy bedokkoljon. Ez abból is látszott, hogy 3-szor futott neki, és egyszer meg is küldte a tornyot, csattant akkorát, hogy ugrott mindenki. Kicsit óckodva  másztam át a hajóra, nehogy valamit elcsesszen a gyerek, én meg jól megszívom, ha ő ügyetlen.

Munka végeztével sorban állás alakult ki a Nagyhajó mögött, mert nem tudott fogadni minket. Konkrétan, mint a toporgó emberek a budi előtt vártunk, hogy mihamarabb elhagyhassuk a kishajót.

Elindultunk visszafelé, szép komótosan, már majdnem bealudtam a székben, amikor hallom, Walney irányító központot, hogy kérdezik mi a tökért megyünk olyan lassan. (Ezek minden figyelnek) Ekkor mondja a srác, hogy a bal oldali motor beszart. Ekkor esett le, hogy nem is volt olyan könnyű dolga 1 motorral bedokkolni a hajót. Visszagondolva megemelem a nem létező kalapom előtte, mert én ugyan vállaltam volna a feladatot, hogy bedokkolom a hajót, de azt csak szélcsendben, hullámok nélkül és legalább 4 állnak mögöttem és segítenek. Ő meg 1 méteres hullámokon 1 motorral bevállalta.

• Richie78 |

Nem felejtkeztem el az írásról, csak az elmúlt hét annyira sűrű volt, hogy nem jutott idő írni. Ezt még tetézte, hogy valami hihetetlen módon megfáztam, és ugyan már épp lábalok ki belőle, az ebből adódó fáradtság még bennem van. Persze pont ezen a héten nem fújt kellőképp a szél, amikor szerettem volna maradni a hajón, egész nap az ágyban dögölve és forró teát szürcsölni.

Napfelkelte a tengeren.

Gyakorlatilag mind a 6 munkanap tényleges munkanap volt, a régebbi arcok szemében ez ritka kincs, hogy ennyi időt egy huzamba ledolgozzanak. Persze nem voltak kicsattanva az örömtől, annyira nem stréberek.

A fáradságra valószínű az is hozzátett, hogy még most sem tudok nyugodtan aludni a hajón. Nem volt olyan szörnyű időjárás az elmúlt 2 hétben, hogy veszettül dobálta volna a hajót, és ennek ellenére képtelen vagyok kialudni magam. Minden éjjel, hajnali 2-től számítva óránként megébredek. Van ami jogos ébredés, pl. éppen kopácsolnak alattam. Ezt ugyan nem hiszem, de valamit csinálnak, mert azért csak felismerem a kalapálást hangját. De az is lehet, hogy ütemesen csapkodják valamelyik ajtót.

Néha örülök neki, hogy nem sok ember érti amit mondok, mert lennének kellemetlen perceim. Az egyik ilyen nemrég történt. Megkaptam a Kavboj című számot . Kollégám a lelkemre kötötte hogy hallanom kell. Nos eléggé a dallama és az a minimális ének megtetszett, de persze mit ér az ilyesmi a hozzátartozó szöveg nélkül. Mit ne mondjak hamar meg is tanultam néhány szakaszt belőle, és a fülbemászó dallama miatt akarva-akaratlanul is dúdolni kezdtem az ismeretlen részeket, az ismerteket pedig énekelgetni.

Egy piciny medúzát sodort közel a hajóhoz a tenger, kb. focilabda méretű és veszettül tud csípni.

Ezzel nem is lett volna baj, amíg egyedül vagyok. Viszont elfelejtettem megírni a jelenléti ívet, ezért gyorsan fel is szaladtam befejezni a munkanap ezen feladatát. Mint aki jól végezte dolgát el is indultam vissza a kabinba, persze az imént említett dalt dúdolva és énekelve, amikor a véletlenek játszottak össze ellenem. Mennyi annak az esélye, hogy a szövegben akkor érek ahhoz a részhez hangosan énekelve hogy „görbe lábú büdös lotyó” amikor pont befordulok a lépcsőhöz és az egyik másodtiszt hölgy néz velem szembe, bennem pedig a szar is megfagyott, hogy mit is mondtam, és ő ezt biztos meghallotta, sőt magára is vette. Amikor egy kellemes mosoly hagyta el a szája szélét, akkor esett csak le, hogy mivel a személyzet orosz nemzetiségű, ezért esélye nem volt annak hogy megértse amit mondtam. Nem volt más dolgom, mint tisztelettudóan bliccenteni egyet egy mosoly kíséretében és feltűnésmentesen tovább énekelni a dalt.

Érkezés délután a hajóra, ami még mindig rohadt nagy.

• Richie78 |

Tegnap éjszaka arra ébredtem, hogy a torkom veszettül fáj, és persze semmilyen készítmény nincs nálam ilyenkor, hogy legalább az alvásomat megkönnyítsem. Ez most csak azért lett volna fontos, mert még este közölték, hogy a ma reggel 1 órával korábban kezdődik a nap, hogy este majd ugyanazzal az órával hamarabb lesz vége a munkaidőnek.

Olyan éjfél körül lementem az étterembe, hogy valami fájdalomcsillapító hatást elérve megittam néhány bögre forró citromos teát. Ez elég volt ahhoz, hogy hajnali 2 körül el is tudtam aludni. Persze 5-kor csörgött az óra, szóval elég álmosan keltem. Reggelre a hangom elment, a fájdalom visszajött. Elég vicces volt úgy beszélgetni, hogy senkinek fogalma sem volt arról, hogy én miről beszélek. Ettől függetlenül a reggeli és az utána levő 2 bögre forró tea elég volt ahhoz, hogy el tudjak indulni dolgozni.

Most éreztem igazán először, hogy mennyire toppon kell lenni mentálisan egy ilyen helyen, mert a fáradtság miatt nagyon sok hibát vétettem, és az egyik hiba majdnem a kisujjamba került. Kivételesen alig vártam hogy legyen vége a napnak, hogy visszamehessek végre aludni.

A zöldségmániások örülhetnek, egyszer-egyszer én is megkívántam, annyira jól néz ki.

Ahogy visszaérkezünk általában a hajóra, hajlamos vagyok elfelejteni hogy ez egy munkahely, nem nyaralás. Érkezés és egy nagy bögre kávé után kíváncsi voltam, mi is lesz a vacsora. Egy papíros várt a vacsora helyén, miszerint ma Barbecue party lesz 9. emeleten.

Hát az éhség és a kíváncsiság felcsalt oda, és hihetetlen mennyiségű ember és kaja fogadott, és hát megint mindenfélét össze akartam enni, de végül nem tettem. Egyrészt a torokfájás megakadályozta, meg kellett küzdjek minden falattal, másrész alig vártam hogy ágyat lássak.

Barbecue party, legénységgel és utasokkal, a hajó tetején.

• Richie78 |

Egyenlőre Holyday hangulat van. A mai nap gyönyörű volt a munkára, mégsem dolgoztunk, mert a hajónak Liverpool-ba kellett mennie. Vagyis az egyetlen tervezett munkanapon sem tudtunk dolgozni. Szerda hajnali 2-kor meg is érkeztünk. Ezt konkrétan onnan tudom, hogy felébredtem a hirtelen csöndre, mert a motorok leálltak. A reggelit már sokkal bátrabban fogyasztottam el, kevésbé volt probléma. Ezzel egyetemben, azt az instrukciót kaptuk, hogy fővesztés terhe mellett elhagyhatjuk a hajót és a kikötőt, de alkoholt fogyasztani tilos. A hajó csak este nyolckor indul vissza, szóval reggel 9-től este 6-ig egy szép városnézésen vettünk részt.

A brigád fele már útra készen várta a pillanatot, hogy elindulhasson az ismeretlenbe. Pláne az a kolléga, aki itt lakott Liverpoolban, szóval ő kapott egy extra szabadnapot.

A reggeli elfogyasztása után felmentem a fedélzetre, hogy a kávémat ott fogyasszam el, és elég durva látvány fogadott, amikor azt láttam, hogy 3 olyan tartálykocsi áll sorba a hajó mellett, amelyek a benzinkutakra szállítják az üzemanyagot, és ez a hatalmas vasszörnyeteg csak nyeli és nyeli a rengeteg üzemanyagot. Bár gondolom, hogy ezen felül még rengeteg mindennel feltöltötték.

Azt mesélik a legendák, hogy a híres Beatles együttes kezdte itt a pályafutását ebben a csehóban.

Valami furcsaság volt a hajóval, ami csak később tudatosult bennem. Mielőtt elmentem volna szabadságra kb. 10-12 ember járt ki a tornyokhoz minden nap, és ez az embermennyiség elég is volt. Mikor visszajöttem, már a hajón voltunk, és a létszám kb. 15-re emelkedett. Egy ekkora bazi nagy hajón 15 alkalmazott plusz a legénység, akik kb. még egyszer 15-en lehetnek. Hát nem volt tolongás sehol. Még nem számoltam meg, mennyi embert képes ellátni, és abban is biztos vagyok, hogy 1-2 hónap és leszünk itt 50-en is, de akkor is nagyon furcsa, hogy gyakorlatilag üres a hajó.

Ez téglaépület nagyon megfogott, mert csak hosszas bámulás után esett le, hogy ez bizony egy parkolóház. Valahogy nagyon beleillik a város képébe.

Ezt a tengeribetegség dolgot, hamar le kell küzdenem, mert tarthatatlan, hogy a on-line salátabárban nem tudom szanaszét zabálni magam. Még kedden szorgalmaztam többek tanácsára a szobacserét, így kaptam helyet a hajó közepén, ahol ugyan nagyobb a zaj, de kisebb a hajó kilengése. Ezt a vertikális kilengést úgy lehet elképzelni, hogy a kedves olvasó ül egy fotelban, vagy épp fekszik a kanapén és nézi a tévét, egy kis szobában. Én speciel a hajó legelején és legtetején kaptam meg a szobámat. Itt lehet a legerősebben érezni a hullámzást. Az erősödő hullámzás hatására a hajó szépen lassan elkezd fel s le ringatózni, és ezzel egyetemben fel is veszi annak ritmusát. Ezzel még mindig nem volt semmi gond, a probléma ott kezdődött, amikor tartósan a hajó a egyetlen ritmust diktált, vagyis az imént festett képhez még hozzájön, hogy ez a szoba 3 mp alatt ment lejjebb 4-5 métert és ment vissza a kiinduló helyzetbe. Tudom hogy nehéz elképzelni, de valami borzasztó volt. Pláne éjszaka, ahol még az ablakon is hiába néz ki az ember, hogy lássa a horizontot, mint egyetlen fix pontot. Azt az egyet még sikerült megfigyelnem magamon, hogy amikor elhagytam a kabint, és kimentem a levegőre elmúlt minden bajom. Ott már nem érdekelt, hogy miféle hullámzás van. Csak azzal annyi volt a baj, hogy esett az eső, és vihar lévén a szél is bazi erős volt.

Kedves kolléga: Remélem szép emlékeket idéz, timpanon nélkül ugyan.

Erről egy tipikus Amerikai film alap sztorijának a vége ugrott be, amikor a vén öreg bácsi győzedelmeskedik a beruházóval szemben, így sikeresen megvédte a házát. Felépült a sokemeletes ház, előtte a házikóval.

• Richie78 |

A családtagok nagyon segítőkészek amikor apa útnak indul

Borzasztó nagy a Frankfurti repülőtér, majd egy órát bolyongtam mire megtaláltam azt a kaput ami nekem kellett, és persze legalább 3-szor mentem el mellette. Persze ez sem elég, hátul már készül a következő kifutó

Az utazási repertoár kissé kibővült, amikor mindhárom utazási formát 24 óra leforgása alatt igénybe kellett venni. Ez konkrétan úgy nézett ki, hogy tegnap, azaz vasárnap reggel indultam vissza dolgozni. Indulás előtt még egy sort vitáztam kedves nejemmel a taxi foglalásának etikettjéről. Egy kellemes limuzint fogott ki, ami kivitt a repülőtérre. Nem volt egyszerű kibírni azt a másfél órát, amíg a gép indult, már minden bajom volt. A repülőn egy borzasztó kövér nőt sikerült kifogjak. A jóég bocsássa meg nekem, de csak azért tudtam megmenekülni, mert nem közvetlen mellém ült, hanem volt közöttünk egy üres szék. Nagy nehezen bepakolta magát az ülés elé, és egy határozott mozdulattal leült, de azzal a lendülettel egy hatalmasat nyekkent a szerencsétlen szék is. A karfa mintha szét akart volna nyílni alatta. Borzasztó hangok jöttek ki onnan.

Csak egy nagyon érdekes felhő

Este 7 órára már Manchesterben is voltam. Ott már várt a másik taxi ami visszahozott Barrow-ba. A kései érkezés miatt egy éjszakát még szállodában kellett töltenünk, majd reggel ismét korai kelés után beszaladtunk az irodába a cuccainkért. Mire észbe kaptam, már a hajón voltunk, ami kivitt minket az úszóhotelba.

A két órás megbeszélés után még kimentünk egy fél napra dolgozni. Hamarjában vége is volt a napnak, többnyire a rossz időnek köszönhetően. Estére meg is érkezett a várt rossz idő. A vacsorát nem bírtam olyan jóízűen elfogyasztani, mint azt reméltem, ugyanis egy addig ismeretlen érzés kapott el, a tengeribetegség. Pontosan nem is tudom hogy az mivel jár, mik a tünetei, de az biztos hogy egyenlőre a szervezetem tiltakozik ellene. Az első éjszakám valami borzalmas volt, tekintve hogy rögtön egy viharos estével indítottam, összességében aludtam vagy 1 órát. Ebből a szempontból egy picit örültem hogy a vihar nem hagyott alább másnap reggel sem, mert legalább nem volt olyan gáz, hogy nem pihentem ki magam. Egyenlőre úgy látszik a horizontális mozgás nem probléma, de a vertikális nagyon is az. Természetesen várok még néhány napot, remélem ez is olyan dolog amihez hozzá lehet szokni. Tacsi még nem volt, de érzem hogy közel van. Rá kellett jönnöm, hogy ezek adottságok, és kevésbé tanulhatóak.

Ez a létesítmény a farm közepén van, és arra hivatott, hogy a kábeleket itt egyesítsék, és innen indul a fókabél a partra

Jelen állás szerint ezen a héten egyenlőre úgy néz ki, hogy a szerda az egyetlen nap amikor olyan időt jósolnak, hogy mehetünk dolgozni. Amíg szabadságon voltam, kolléga azt mesélte, hogy az itt töltött 14 munkanap alatt összesen 4 napot dolgoztak összesen, a többi napon végig rossz idő volt.

Egyenlőre csak reménykedem, hogy hozzá tudok szokni a hajón való élethez.

Az úszó szálloda, amelyik már nagyon várt minket. Így elsőre annyit tudok róla, hogy 150 m hosszú, és 8 emelet magas

• Richie78 |

A Nacelle alatt kb. 10 m-el. Na itt szélcsendben is rohadtul mozog, sőt visszhangzik az egész, és nagyon könnyű bármit leejteni, ami kurva nagyot szól kb. 60 m-el lejjebb. Véletlenül kipróbáltam.

Nagyon nehezen jött el ez a nap, de eljött. Egész héten egy sort sem írtam, de ennek is megvan az oka. Leginkább az hogy mire visszaértem a szállásra, egy gyors zuhany után már dőltem is el aludni, kivétel, amikor fusi munkát vállaltunk. No nem annyira fusi, csak éppenhogy. Az egyik nap, amikor nem tudtunk kihajózni, felkértek 2 embert, hogy autókázzon le Mostyn-ba (a régi helyre, ahonnan eljöttem) néhány raklapért meg valami nyavajáért, akkor önként vállaltuk, egyrészt kíváncsiak voltunk a többiekre akik ott maradtak, másrészt az itteni társaság fele annyira másnapos volt, hogy húztak is vissza a hotelba inni. Mi meg legalább nem unatkoztunk. A városnézésen már túl voltunk.

Ezt felfelé fotóztam, a járószint felett már Nacelle van. Ezek a sok köbméteres kiegyenlítő tartályok rohadt idegesítők, mert tele vannak folyadékkal, én meg alatta dolgozom. Nem tudom milyen nehéz lehet, tippem szerint kb 16-18 tonna.

Másik napomat arra szenteltem, hogy megnézzem magamnak Walney szigetét, így egy szép szeles nap át is menten oda. Egy kicsit kiábrándultam, mert nagyobb látnivalóban reménykedtem. De legalább ezt is láttam.

A Nacelle-torony összekötő doboz, gyönyörűen kirendezve, bekötve.

Újabb ismeretlen érzéssel találtam szemben magam, amiről csak néhány nappal ezelőtt hallottam csak. Ez a teljes magány intézménye. Ez pontosan úgy zajlott, hogy múlthét hétfőn egy újabb kollégát ismertem meg. Egy lengyel származású srácot, aki nagyon jól beszélte az angolt és a francia nyelvet. Sokat beszélgettem vele, egy nagyon segítőkész embernek ismertem meg. Saját elmondása szerint én szerencsés helyzetben vagyok, mert van itt velem egy magyar kolléga, akivel azért néha tudok beszélgetni az anyanyelvemen. Őt egyedül küldték erre a projektre, és nem könnyű úgy itt lenni, hogy senkivel nem tudsz egy jót beszélgetni. Ebbe a csapdába én is beleestem, ugyanis a szabadságterv alapján én vasárnap, vagyis holnap utazom, kollégám pedig péntek hajnalban indult. Szóval két napot töltöttem itt úgy hogy senkihez nem tudtam szólni magyarul. Ez az érzés egyenértékű lehet a cigarettáról való leszokásról. Amolyan tudod hogy abba kellene hagyni, de nagyon nehéz megválni tőle. Pontosabban én is tudom ennél szerencsésebb helyzetbe akarva sem kerülhettem volna, hogy ilyen szinten rá legyek kényszerítve az angol nyelv használatára, és ez által exponenciálisan megnő az ember tanulási képessége, de valahogy mégis menekülök előle.

Walney szigetén egy lakópark. Inkább lakókocsi park.

A várrom, amit a hajóról fotóztam, és írtam hogy egyszer, hogy megnézem közelebbről, de elbuktam, mert ott derült ki, hogy szigeten van. Ennél közelebb nem tudok odakerülni.

Mikor megtudtam kb. 1 héttel ezelőtt hogy holnap utazom, nagyon boldog voltam. Persze most is boldog vagyok, csak azzal nem számoltam, mostanra autóval hamarabb hazaérnék, mint repülővel. Kinéztem magamnak egy járatot, ami 4 óra alatt átszállással elvisz, ehhez hozzá jön még 2 óra a csekkolás, és még 2 óra innen a repülőtér taxival. Gondoltam kényelmesen elindulok reggel 8-kor, és délután 4-re már otthon is lehetek. Na ez az álom szertefoszlott, amikor visszajött egy repülőjegy, hogy egy délután fél 2-kor induló járatra kaptam jegyet. Alapjában véve ez még nem lett volna baj, ha az átszállásra nem 5 órát kell várni, ugyanis este 10-kor indul a másik gép. Ennek tetejébe ma kiderült hogy nem egyedül indulok holnap ugyanarról a reptérről, hanem egy dán kolléga is ki szeretne érni időben, csak neki 10-kor indul a gépe, szóval reggel 6:30-kor indulunk, és kb. éjfél lesz mire hazaérek. Fasza.

A hajó belsejéből fotóztam „véletlenül” . Eszembe jutott, hogy a konkurencia mindig jelen van és figyel, de én kiszúrtam ám.

Határozottan fel voltam dobva a minap, amikor is megtört a nemzeti jég, ráadásul olyan érzésem volt, hogy azt a jeget bizony én törtem meg. Mostyn-ban az volt a szokás, hogy minden nemzetiség a saját asztalánál reggelizett / ebédelt. Sokan is voltak, gondolom ezért volt akkora az a fene nagy öntudat. Barrow-ba való megérkezésemkor jóval kevesebben voltunk már, de a nemzetiségek száma nem csökkent, sőt épp ellenkezőleg. Az angol, a magyar és a dán mellé még be jött a skót és a lengyel. Már a második reggel észrevettem hogy minden nemzetiség a saját asztalánál ül. Ez volt az a pont ahol én nagyon néma tüntetésbe kezdtem, és kérdés nélkül leültem az angolok mellé. Kicsit furcsán néztek mindannyian. Nem is néztek, csak amolyan lopva elsiklott az emberek tekintete, és ezzel egyetembe el is indult valamiféle megkönnyebbülés. Néhány nap múlva arra lettem figyelmes, hogy már mindenki össze-vissza ül, és nem csak a reggelinél, de már a hajón is. Ehhez azért az is hozzájárult, hogy szabadságra ment 2 dán kölök, és azóta valahogy emberibb a hangulat. Az egyik egy húszas évei elején járó ficsúr, a másik egy nyikhaj. Szóval mindkettő faszagyereket játszott. Valahogy én sem éreztem jól magam az ő társaságukban, de ahogy leléptek kedvem szottyant dolgozni is.

Egy már megépült park a közelben. Ez a park kb. 90 MW teljesítménnyel bír. Összesen 30 db ventilátor üzemel.

A Nacelle tetején állva, ezen eszközök segítségével lehet behatárolni, hogy melyik irányba ajánlott pisilni. Saját érdekből. Persze egyéb apró feladatra is alkalmas, hallottam olyanról, hogy ezeket használják arra, hogy a turbina mindig a megfelelő irányba álljon, de ez csak szóbeszéd.

Amikor az ember belemerül a munkába el is felejti hol van. Bent vagyok 3-4 órája és kötözgetek, majd felmegyek, nem mindig tudatosul hol is vagyok. Gyakorlatilag a végtelenbe. Ezekre még kerül egy turbina.

Augusztus 22-én jövök vissza, addig nem valószínű hogy fog születni bejegyzés, ez a 7 hét egyenlőre elég volt.

• Richie78 |

Kora reggel a kikötőbe, a kishajó már várja a turistákat.

Sokkal hosszabb és fárasztóbb egy nap, mint én azt gondoltam. Ezért is hagytam ki néhány napot. A kiutazás önmagában elég unalmas dolog lenne, bár számomra még egyik sem volt az. A második munkanapon, csütörtökön reggel 6 órai állás szerint szép idő lesz egész nap, szóval csendes nyugodt út előtt álltunk. A hajó ami értünk jött egy régebbi típus volt, ami abban nyilvánult meg, hogy az utastér az a hajó gyomrában volt. Ezzel még nem is lett volna baj, ha nem annyira magasan lettek volna az ablakok, hogy az ember semmi fix pontot nem talál magának, arról nem beszélve, hogy a nagyon szép idő nagyon rondára változott mire kiértünk a nyílt tengerre. Elég gyomorforgatóan elkezdte dobálni a hajót, amire a társaság fele gyorsan ki is sietett a kabinból, így adva helyet a társaság másik felének, aki gyorsan le is feküdt aludni. Én végig a hajó hátulján utaztam, és kapaszkodtam. Egy-egy nyugodtabb pillanatban úgy viselkedhettem, mint egy hülye turista, mert izgalmamba egy rakat fényképet csináltam, amíg a többiek egy kézzel kapaszkodva próbáltak dohányozni. Nos ezen képsorok látványa meggyőzött, hogy az ember származásától függetlenül mennyire tud röhögni a másikon egy ilyen vicces helyzetben. Elég vegyes a társaság egy ilyen nap, mondhatni Skót-Angol-Magyar-Dán koprodukció.

Valahol a Walney sziget déli csücskén egy várrom, egyszer majd szárazföldről is megközelítem.

Nincsenek rá szavak hogy le tudjam írni, mennyire félelmetes és egyben izgalmas tud lenni egy ilyen utazás. Én nem hittem volna, hogy micsoda erőkről vannak jelen egy ilyen helyzetben, ahogy egy erősebb hullám játszi könnyedséggel dobálja ide-oda a hajót, ami nem is olyan kicsi.

A sárga cölöpöket telepítő hajó, kicsit közelebbről, munka közben. Kb. 25-26 m mély itt a víz, elég erős jószág, hogy így kiemeli magát a vízből.

Egyben megérkeztünk a munkaterületre, ahol a kapitány megpróbált bedokkolni az egyik turbinához, több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebb, kb. 3x futott neki, ami után egy határozott megfordulással megindultunk hazafelé. Ez egy ilyen nap.

Péntekre már egész jól hozzá tudtam szokni a hajóúthoz és a munkaterület ingadozásához. Hozzá kell tenni fura érzés, úgy dolgozni hogy minden mozog, és nincs egy fix pont sem. Ezt úgy tudnám leírni, mintha az ember lábujjhegyen pipiskedve próbálna minél magasabbra érni és bepattintani a helyére egy optikai kábelt, mindezt a Piros 7-en menet közben.

Erre az egész napos mozgásra még rátesz egy lapáttal, amikor visszaérkeztünk a szállóba, és az esti zuhanyzásnál végig kapaszkodnom kellett, mert olyan érzésem van, hogy elesek ha nem tenném. Hasonló az érzés, mint a Sziki szökevény című alkotásban Leslie Nielsen, amikor kiszáll az autóból a kukoricás közepén.

A hónap képe

Másnap már nem volt annyira termékeny a nap. Ez abban nyilvánult meg, hogy sikeresen kiértünk, feljutottunk a munkaterületre. A másik csapat a következő turbinához indult, és valahol félúton kapta a hírt, hogy közeleg az erős szél, így fordult is vissza értünk. Nekem még be sem melegedett a szerszám a kezembe, szóltak is hogy dobjam el septibe, és irány kifelé, mert mindjárt itt a hajó és vele együtt a szél is.

2 perc alatt menetkészek voltunk, addigra a hajó már be is dokkolt, és amolyan utolsó pillanatokban de elindultunk hazafelé.

Dokkolás közben, épp pakolnak össze a srácok

Csak reggel derült ki, hogy másik hajóval megyünk, mint amivel előző nap bejöttünk, és az a hajó már kinn van. Ez csak azért volt kellemetlen, mert mindenki a hajón hagyta a cuccait. Így aztán reggel még munka előtt összefutottunk a másik hajóval a holmiijainkért.

• Richie78 |

A Floating Boat még nem futott ki ugyan, (ez a lakóhajó, amelyik ott tanyázik a parkban, és azon élünk 3 hétig), de a munka nem állhat le, ezért minden reggel a partról indulunk, és jövünk vissza a hotelbe.

Még a parton vannak a sárga elemek, ezeket telepítik először és ül majd rájuk a ventilátor.

Elég rosszul indítottam a mai napomat, melynek okára már hajnal 3 körül rájöttem. Mégpedig az lehetett a baj, hogy tegnap Mostyn-ból visszafelé vezető úton megálltunk egy nívósabb parkolóban egy kávéra. Nagyon megörültem, hogy végre fogyaszthatok normális presszókávét. Hát puff neki a falánkság meghozta eredményét, ugyanis azzal az egy aprósággal nem kalkuláltam, hogy utoljára rendes, normális, iható, kávét még Budapestről indulásom előtt 2 órával ittam. Úgy látszik ez alatt a másfél hónap alatt elfelejtette a szervezetem a koffein valódi hatását, ugyanis hajnali 4-ig nem tudtam aludni. Bár lehet hogy az izgatottság is rátett egy lapáttal.

Itt másképp értelmezik a céges autót, 2 ember kap egy autót, teljesen függetlenül attól, hogy mindenhova együtt megyünk, és még egy időben is. Fura látvány, ahogy végigrongyol a városon minden nap egy 5 autós konvoj.

Reggel természetesen alig bírtam felkelni, így gyors triplakávé után tudtam csak magamhoz térni egyáltalán. Ezek után nem is csodálkoztam, hogy miért vagyok álmos. 7 órára be is érkeztünk az irodába. Boldogság, mert ott is volt még kávé. Kis eligazítás után átvettük a mentőmellényeket, majd útra is keltünk a kikötő felé. A kicsiny hajó már várt ránk. Első számításra, 8-10 személy szállítására alkalmas jószág, amit meg is mosolyogtam, hogy el fog tartani egy darabig mire kiérünk, aztán jött csak számomra a meglepetés. Mikor beléptem, akkor kellett tudatosuljon bennem, milyen régen is voltam én hajón. Hát én még arra számítottam, hogy bazi nagy kormánykerék van középen, néhány mérőműszer iránytűvel, és a kapitány sapkában a körzővel számolgatja egy A2-es papíron hogy hova is megyünk. Hát nem ez volt. Sok-sok mérőműszer, 5 különböző rádió, és mindet használta, ilyen radar, olyan lokátor, és amolyan GPS, meg navigációs bigyula. Sőt, fel voltak készülve a hosszú útra, mert kávé is volt, meg TV. Beszarás.

Mondjuk kávét nem ittam, mert a hajó higiéniájában annyira nem bíztam, plusz mire ihatóra hűlt volna biztos hogy össze-vissza öntöm magamon.

Az öbölből a kijutás lassan ment, többnyire a csatorna jellege miatt, majd amint kiért a nyílj vízre, odalépett neki az emberke. Többen próbáltak aludni a hajón, több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebb. Mondták hogy a hullámok mérete még épphogy elviselhető kb. 80 cm. Ehhez jött hozzá, hogy széllel szembe mentünk. Én többnek éreztem amikor egy erőteljes hullámvölgybe zuhant a hajó, majd a következő hullám telibe kapta a hajó orrát, ami fel is dobta azt.

Én próbáltam kapaszkodni amibe tudtam, és ezerrel koncentrálni, hogy elég fasza gyerek vagyok ahhoz, hogy a reggeli benn maradjon. Néhányan próbáltak nem kiesni a székből, a rutinosak így is tudtak aludni.

Hihetetlen volt ott a számomra a látvány, amikor kiértünk a nyílt vízre. A horizonton túl már szárazföld nem volt látható. Eszembe jutottak azok a történetek, amikor elődeink a mai technológia nélkül voltak képesek tengerre szállni, és reménykedni hogy egyszer csak megérkeznek. Az a 15 km-es távolság amit a parttól parkig megtettünk kb. 1-1,5 óra alatt, komoly kihívás elé állított, de megérkeztünk mindenféle probléma nélkül.

A hajó éppen ami kihozott, és épp otthagyni készül minket a tenger közepén. Majd visszajön értünk valamikor.

Megközelítve a Walney parkot láttam azt a 4 turbinát amit felállítottak már az 51-ből. Jól nézett ki, pláne a ketrecekkel a tetején. Volt bennem egy kis büszkeség, hogy azokban a ketrecekben az én kezem munkája is benne van. Persze nem pont ezekbe.

A sárga lábakat telepítő hajó. Sajnos elég messze volt ahhoz, hogy jó fotót készítsek róla.

Könnyedén bedokkolt a hajó a turbinához. Animáción már láttam hogyan is működik a dolog, akkor egy kicsit viccesnek tartottam. Meg kell hagyni hamar lehervadt a mosoly az arcomról. A hajó orra betalált a létrát közrefogó két vastag cső közé, és egy határozott erővel elkezdte tolni azt. Természetesen ez csak arra volt jó, hogy a helyén tartsa a hajó orrát, de hullámzással túl sokat nem tudott kezdeni, bár szerencsére az sem volt nagy. 2-3 fok között ingadozott, amire könnyedén át lehetett lépni. A mozgás az én érdekemben eléggé korlátozott volt, ugyanis beülőben, mentőmellénnyel a maximális biztonság érdekében kellett végrehajtani ezt a manővert. Mielőtt útnak indulhattam volna felfelé, még egy drótkötélhez is rögzítettek, amely a leesés ellen szintén védett.

Egy, a már összerakott darab a semmi közepén, de még messze nem üzemkész

Felérkezve egy picit szűknek bizonyult a hely, pláne 8 embernek. Szerencsére volt belső lift, így kevés mászással megúsztam a napot. Hogy ne tűnjek teljesen idióta turistának a többi unott arc szemében, plusz nem fogták a kezem, mint kezdő zöldfülűnek, hogy pontosan mi is a dolgom, ezért túl sok fotót nem tudtam készíteni, igyekeztem odafigyelni. Végül is nem ezért vagyok itt.

A munka a Nacelle alatt volt közvetlen. Munka közben volt izgalmas, amikor észrevettem, hogy mennyire mozog a szerkezet. Teli felületen állva, úgy éreztem magam egész nap, mint aki teljesen részeg. Gondolom a kedves olvasó már tapasztalta az érzést amikor eléggé ittas, és dülöngél minden irányba önkéntelenül. Hát ez egy az egyben ugyan az az érzés, csak ittasság nélkül.

Maga a munkafolyamat nem sokban különbözik attól, ha az ember egy aknában, tárnában, vagy egy bármilyen zárt helyen dolgozik, kivéve a friss tengeri levegőt, amit a mai napig nem érzek, vagy legalábbis nem tudok különbséget tenni hegyi levegő és tengeri sós levegő között. Én csak azt a rothadó hínárszagot érzem csak, amit otthon is, de nem hiszem hogy az lenne. Persze a napsütés is nagyon jó, amikor kijövünk levegőzni a Nacelle tetejére / aljára ott csak a bazi erős szél a probléma. Sokkal kényelmesebb lenne hogyha szélcsendesebb helyre építenék ezeket. De nem szólok bele, ők tudják.

A Kraken, amint épp úton van vissza Mostyn-ba a következő két darabért.

A vissza úton már nyugalmasabb volt a helyzet, persze első dolgom volt felkéredzkedni a hajó tetejére, amit készséggel meg is engedtek. Így aztán lehuppantam a székbe, lábamat feltettem, és egy határozott szunyókálásba kezdtem.

• Richie78 |

Napok óta egy sort sem írtam tudom, kezd egy kicsit sűrűsödni a program. Tulajdonképpen ott hagytam abba, hogy hajóra kerülök. Egy kicsit változott a dolog. Múlthét pénteken még csak annyi információm volt, hogy vasárnap délután 2 órakor jön értem a taxi, és megyek valahová. Ezt kb. be tudtam lőni, hogy Walney szigete lesz, de az előzőekből okulva csak egy erős sejtésnek mertem venni. Ugyanaz az ember jött értem aki hozott, így egy picit megnyugodtam, hogy nem szart lapátolni visznek. Egy dán kolléga is jött velem, ő épp hazafelé tartott így őt Manchesterben ki is rakta a sofőr, de még előtte beugrottunk Chesterbe a kollégámért, akivel együtt neveztek ki hajóra.

Mostynból röpke 3 óra alatt átkerültem Barrow-in-Furness-be, egy piciny kikötőfalu Walney szigete előtt. Mivel senki nem volt a kikötői irodában, a sofőr elvitt a Hotelba, ahová elsőként érkeztünk meg. Kivételesen örültem hogy a cég neve rajta van a táskán, mert a recepciós már tudta is hogy miről van szó, adta a kulcsot és mehettem fel a szobámba, ami fürdővel együtt és kis jóindulattal eléri a 6 nm-es alapterületet. Egy ágy és egy kisasztalon kívül csak azért fér be a TV, mert lapos és a falon van.

Azért nem panaszkodom, tetszik a dolog, de ami a legjobban, hogy van internet, és végre nyugodtan tudok kommunikálni.

Néhány perc csodálkozás után (fel kellett mérni, hogy tényleg akkora-e szoba, mint amit látok) le is mentem a recepcióra, hogy utána érdeklődjek, jön-e még bárki is, vagy itt van-e már, ugyanis az információs e-mail-be 4 címzett volt feltüntetve, reméltem hogy meg is találom őket, sőt beszélni is tudok majd velük.

Megtaláltam a Frank nevezetű kollégát, akivel együtt dolgoztam Mostynban az alatt a 2 hét alatt amíg ott voltam, és gyorsan meg is kérdeztem tud-e bármilyen értelmes infót. Igen! Tudott. Reggel 6:15-től van reggeli.

Hát azzal a tudattal mentem fel a szobába, amivel a magyarországi főnököm nyugtatott meg indulás előtt, „…nem szabad rágörcsölni…”

Reggel az étkező tele volt emberrel, pontosabban munkásokkal, akik mind ott laktak, csak valahogy nem vettem észre, és mind indulásra készen. Hamar kiderült hogy:

1. A telefon órája 20 percet késik, és nem tudom hogy miért.
2. A hajó még nem futott ki, szóval augusztus közepéig biztosan a hajózni fogunk minden nap.
3. Tényleg nem kellett aggódni, vártak minket, csak egy kicsit később értek vissza a srácok, mint azt gondoltam.

Benn az irodában már otthonosabb volt, kaptam kávét is. Néhány ismeretterjesztő videó megnézése után egy halom papírt kellett aláírni. A videó: Nem hittem el, hogy létezik munkavédelmi dal. Komolyan. Hát beszartam rajta, mit ki nem találnak. Valahogy meg fogom szerezni az biztos.

Nap végén a kezünkbe adtak egy kocsi kulcsot, mert egy orvosi papír még hiányzott ahhoz hogy tengerre mehessek. Egyetlen helyet találtak ma délre, ami kb. 10 km-re van a Mostyn-i munkahelytől. Vagyis, ma reggeli után beltünk az autóba és visszakocsikáztunk oda, ahonnan vasárnap elindultunk. Köszönésképpen beugrottunk a kollégákhoz, és természetesen kiittam az összes kávéjukat.

Az orvosi vizsgálat után, ami hétköznapi rutinvizsgálatnak volt álcázva (látás, hallás, vérnyomás) szerintem csak burkoltan az alkoholizmus (feküdjek fel az ágyra, májnagyobbodást keres) ill. drogteszt volt. (vizeletvizsgálat – gyorsteszt)

Miután súlyos összegért cserébe bebizonyosodott hogy egyikkel sem élek, el is indultunk visszafelé, nekivágva az újabb 3 órás útnak.

Csomagoltak ebédnekvalót a szálláson, aminek rögvest neki is láttam visszaúton. Kis papírzacskó a következőkkel: 2 db háromszögre vágott toast kenyérből szendvics, 1 db mentolos csoki, 1 db görög aprycot-os joghurt, 1 db sütike amit a repülőn is ettem, egy piciny sajt, egy gyufásdoboznyi mazsola, 1db banán, 1 zacskó sós-ecetes chipsz, és egy fél liter víz.

Az angol ebédről röviden: Az hogy én eddig amit ebédre ettem az ünnepélyes kaja, ahhoz képest amit tőlük láttam. Ha mesélik, nem hiszem el. Angol, leül az asztalhoz, kibontja a toast kenyeret, kinyitja az újságot, önt egy pohár kólát, és kinyit egy zacskó chipszet.

Hihetetlenül örültem, hogy tegnapról maradt még ennivaló a táskában, mert így nem maradtam éhen.

Az a durva, hogy azok a kollégák, akik kimennek reggel, ugyanezt a csomagot kapják. Tehát nem árt felkészülnöm, hogy esténként vegyek magamnak valami ehetőt, amit kiviszek másnap, mert nem lesz egyszerű így.

A mai nap pozitívuma még, hogy visszaérkezve Barrow-in-Furness-be, az irodába megkaptam a szabadságtervet, ami alapján Aug 8-án két hétre elhagyhatom angliát, ígyhát most nézem, melyik járattal fogok tudni hazamenni.

Sajnos ritkulni fognak a bejegyzések, mert a munkanapok hosszabbodnak, és lesz tennivaló bőven.

• Richie78 |